Minden ami Online Poker

Texas Holdem

Jelenleg a legelterjedtebb poker fajta a Texas Holdem. Lapok erőssége megegyezik a normál 5 lapos póker játékkal. Kezdő körben minden játékos 2 lapot kap kézbe és a többi az osztónál marad, majd a játék folyamán lesz még 5, a többi játékossal közös felfordítva az asztal közepén. Az nyer aki a 7 lapból az 5 legerősebbet ki tudja állítani.



Játék Folyamata

Ezt a póker fajtát általában 2-10 játékos játszhatja. Minden körben van egy Kis Vak és egy Nagy Vak. Nyitásként minden körben a soron következő 2 játékosnak be kell rakni a kis és nagy vakot. Természetesen ez a folyamat minden leosztásban egy játékossal arréb megy így a 10. leosztásra minden játékos volt kis és nagy vak is. Póker termeknél ezt SB és BB rövidítéssel láthatjuk. Első körben minden játékos megkapta a 2 lapját és itt kezdődik a játék. Mindenki felméri, hogy abból a két lapból milyen esélye van a további játékra és kezdődhet a licit a következő körben való részvételért. Legkisebb egység amivel részt vehetünk a következő körben a BB vagyis a nagy vak, de előfordul, hogy minden zsetonunkat fel kell tenni, vagyis All-in megyünk már itt is. Ez csak valamilyen erősebb lapnál forudlhat elő pl. AA vagy KK. Tegyük fel, hogy szépen lezajlott a kezdeti emelgetés és átlépünk a következő körbe. Jön a Flop. Ez azt jelenti, hogy 3 nyílt lap kerül az asztal közepére. Ezt követi majd a Turn, majd legvégén a River. Minden körben lefut a licitkör és így dől el, hogy pontosan mennyi pénz lesz a Potban (közös kassza) amit a legjobb kezet tartó játékos megnyer.

Limit és No Limit Texas Holdem

Texas Holdem pokernek két féle változata van. Limit és No Limit Texas Holdem. Limit azt jelenti, hogy minden licit körben csak 1 egységgel növelehtjük a tétet. Ezzel ellentétes No Limit Holdemben nincs határ. Ha akarjuk egy körben az összes pénzünket feltehetjük és utánunk az özönvíz.